A személyi számítógép (PC)

A nyolcvanas évek elején az IBM cég egyik mérnökének egy zseniális szikra pattant ki a fejéből. Készítsünk egy olyan felépítésű számítógépet, amibe az alkatrészek nagyon könnyen cserélhetőek. Az addig gyártott előre összeszerelt számítógépek helyett, így minden vásárló saját maga határozhatta meg azt, hogy melyik összetevő milyen legyen: gyorsabb-lassabb, kisebb-nagyobb, olcsóbb-drágább. Így mindenki az igényeinek, illetve a lehetőségeinek legmegfelelőbb, személyre szabott számítógépet vásárolhatott. Napjaink úgynevezett személyi számítógépei is ezen az elven alapulnak.

A számítógép fő részei

A számítástechnikában hardware-nek hívják a számítógép fizikailag megfogható alkatrészeit, tartozékait. A számítógép legfontosabb alkatrészei a számítógép házában, általában a monitor mellett (asztal alatt) található dobozban rejtőznek.

A számítógép dobozában található legfontosabb alkatrész a processzor (CPU). Ez a számítógép központi egysége, a számítógép szíve, minden esemény a processzor közreműködésével bonyolódik le. A processzorok parányi szilícium alapba épített komplex áramköri egységek. Az egész rendszer gyorsaságát és lehetőségeit leginkább a processzor határozza meg. A legfontosabb jellemzője a gyorsasága. A mai processzorok gyorsaságát gHz-ekben mérjük.

A processzor a végrehajtandó parancsokat, programokat a memóriából olvassa be. Amikor elindítjuk a számítógépet akkor a processzor a memória legelejéről, elkezdi végrehajtani az ott található parancsokat. A bevitt adatokat szintén itt tárolja a számítógép, valamint a számítások eredményeit is itt helyezi el. A memória legfontosabb jellemzője a nagysága. A mai számítógépek pár száz MB memóriával rendelkeznek. Nagy előnye a belső memóriának, hogy gyors (ki tudja szolgálni a nagyon gyors processzort), nagy hátránya, hogy tartalmát csak addig őrzi meg, amíg a számítógépes rendszer működik. Amint kikapcsoljuk a számítógépet, elveszti az adatokat. Ezért van szükségünk az úgynevezett külső adattároló egységekre (háttértárolók).

A floppy disk (hajlékony lemez) és a hard disk (merevlemez) a leggyakrabban használt külső adat tároló egység. Fő részük egy kerek diszk, amely ferromágneses anyaggal van bevonva. Ez az anyag meg tudja jegyezni a mágneses jeleket így alkalmas adatok tárolására, akkor is, ha a számítógép nincs bekapcsolva. Egy floppy 1,44 MB-nyi adatot tud elraktározni. A floppyt ki tudjuk venni a számítógépből, és segítségével át tudjuk vinni az adatokat egyik gépről a másikra. A hard diszken a lemezek légmentesen el vannak zárva a külvilágtól. Ennek eredménye ként sokkal (pár ezerszer) több adatot tudunk rajtuk tárolni, és a hozzáférés az adatokhoz sokkal gyorsabb. A hard diszk a számítógép dobozába van beépítve. A programokat, valamint a mi munkáinkat is a hard diszken tároljuk. A mai számítógépek hard diszkjei pár száz GB-nyi adatot tudnak elraktározni.

Az optikai lemez (CD - DVD) szintén egy külső memória egység, amely nem a mágnesezés elvén működik, hanem a lézer technológiát használja fel optikai jelek leolvasására. Napjainkra szinte teljesen kiszorították a floppykat, a kivehető adathordozók piacáról, hisz egy CD kapacitása 700-800 MB míg egy normál DVD-re kb. 4,7GB adat fér. Egyébként a CD és a DVD közt csak annyi a különbség hogy a DVD-re sokkal precízebben sokkal sűrűben vannak írva az adatok. Ahhoz hogy a számítógépünk tudja kezelni ezeket az adathordozó eszközöket, szüksége van valamilyen író/olvasó berendezésre.

 

 

Flash memóriaEgyre jobban terjednek a Flash memóriás "kulcstartók". A floppy-lemezek lassúak és megbízhatatlanok voltak, az írható CD-k és DVD-k pedig nehézkesen kezelhetők, hiába kínálnak megfelelő kapacitást. A Flash-memória szerencsére itt van, hogy kitöltse az űrt: kicsi és gyors, a technológia pedig több gigás méretet kínál megfizethető áron.

 

 

Az alaplap köti össze az eddig felsorolt hardvereket. Az alaplapon keresztül kommunikálnak egymással a processzor, a memória és a háttértárolók. Az alaplapon található még néhány bővítőkártya csatlakozó is.

 

 

 

 

 

A bővítőkártyák közül a leggyakrabban használtak a:

 

A kártyák nevéből következtetni lehet hogy melyik mire szolgál, természetesen ha nincs szükségünk pl. arra hogy TV-ét nézzünk a számítógépen akkor nem teszünk bele TV-kártyát, de ha nagyon jó minőségben akarunk zenét hallgatni, akkor rádugunk az alaplapra egy szuper modern hangkártyát. Az alaplapgyártók igyekeznek a bővítőkártyák funkciói közül minél többet ráintegrálni az alaplapra. Ma már szinte nem is lehet olyan alaplapot találni amin nincs integrált hang vagy hálózat. Persze ezek csak az alapvető funkciókat tudják ellátni, ha pl. igazán jó minőségű képet akarunk látni a monitoron, akkor az alaplapra integrált grafikus kártya nem lesz elég.

Az eddig felsorolt dolgok alkotják magát a számítógépet. De a hardverek közé soroljuk még azokat az eszközöket is melyek segítségével kommunikálni tudunk a számítógéppel:

Az egér használata felgyorsítja és leegyszerűsíti a kommunikációt a felhasználó és a számítógép között. Az egeret mozgatva a képernyőn a kis egérmutatót tudjuk mozgatni. Ezt az egér alján található forgatható golyó teszi lehetővé, azonban ma már egyre terjednek az optikai elven működő, mozgó alkatrészt nem tartalmazó egerek. Az egérnek legalább két gombja van, ezek segítségével tudunk a képernyőn lévő dolgokra rákattintani.

A billentyűzet a leginkább használt adatbeviteli eszköz. A billentyűzet segítségével adatokat, parancsokat stb. vihetünk be a számítógépbe. A billentyűk legnagyobb részének ugyan az a szerepe, mint az egyszerű írógépen. A többi billentyű:

A monitor hasonló elven működik, mint a televízió, a katódcső végéből egy sugárral bombázzák a képernyő felénk néző részét. Itt a sugár apró foszforeszkáló pontokba ütközik és a pont felvillan, így rajzolódik ki előttünk a kép. Ennek a sugárnak a legnagyobb részét az képernyő elnyeli. Az ilyen katód sugárcsöves (CRT) monitort igyekezzünk úgy elhelyezni, hogy a fejünktől, szemünktől minél távolabb legyen.
Terjednek a lapos - folyadékkristályos (LCD) monitorok ahol a képet egy folyadékkristállyal töltött lapon keresztül világított fény rajzolja ki. Egészségre káros kisugárzásuk már nincs, de sajnos az áruk még mindig két-háromszorosa a klasszikus katódcsöves monitorokénál, ennek ellenére a kép minősége valamivel gyöngébb.

A monitor legfontosabb mutatói a képernyő nagysága és a felbontása. A képernyő nagyságának a meghatározásához a képernyő átlóját veszik és ezt általában inchekben adják meg. A napjainkban leginkább használatos monitorok nagysága 17-19 inch, de még ma is nagyon sok helyen megvannak a régi de jó 15-ös monitorok. A felbontás - rezolúció azt mutatja, hogy hány pontot tud a monitor megjeleníteni vízszintesen és függőlegesen. (800 x 600, 1024 x 768....).

Laptop - hordozható számítógép

A laptop olyan hordozható számítógép ahol ez eddig felsorol alkatrészek össze vannak zsúfolva egy vastagabb nagy formátumú füzet méretű dobozba, plusz ezek mellett még egy kis akkumulátort is bele szorítanak, hogy akárhol használhatóak legyenek. A laptopok kevesebb áramot fogyasztanak, csöndesebbek az asztali társaiktól. De egy kicsit lassabbak, kevesebb tárhellyel rendelkeznek és általában gyöngébb a grafikájuk, habár ezek a különbségek nem túl nagyok, úgy hogy, a legtöbb felhasználó észre sem veszi. A laptopok ugyanakkor sokkal drágábbak, habár az utóbbi időben ez az árkülönbség csökken, még mindig, egy ugyan olyan képességekkel rendelkező laptop kb. kétszer annyiba kerül mint egy ugyan olyan gyorsaságú asztali számítógép.

Nyomtatók

A nyomtatók segítségével a (legrégebben használt adathordozóra a) papírra is kinyomtathatjuk a képernyőnk tartalmát. A nyomtatók három típusa van elterjedve:

A tintás nyomtató egész pici fúvókán keresztül fújja rá a festéket a papírra. Leginkább otthoni használatra ajánlott, hiszen az ilyen nyomtatók ára nem túl magas, viszonylag jó minőségben nyomtatnak és ami a legfontosabb színes képeket is tudnak nyomtatni. A hátrányuk az, hogy száz-egynéhány oldal után elfogy a tinta és az eredeti tinta-patronhoz csak méregdrágán lehet hozzá jutni (na ezért tudtuk olyan olcsón megvenni a nyomtatót - ilyenkor fizetjük ki a igazán). Tudni kell azt is, hogy minden tintás nyomtató patronja, üggyel-bajjal de, tölthető, így már tényleg csak a tinta árát kell megfizetnünk. Vigyázat! Hetente legalább egyszer nyomtassunk vele mert különbem a festék bele szárad a fúvókába és tönkre megy a nyomtató.

A tűs nyomtatók ma már haldokló félben vannak, hiszen otthonra mindenki tintás nyomtatót vesz, az irodákba pedig a lézernyomtatók a menők. A tűs nyomtatóknál a papír előtt egy festékszalag van, amit apró kis tűk nyomkodnak a papírhoz. A tűs nyomtatók mindenben a tintás nyomtatók ellentétei: viszonylag drágák, a nyomtatásuk minősége nagyon gyenge, csak fekete-fehérben nyomtatnak, és borzasztóan zajosak, viszont egy-egy szalaggal akár ezer oldalt is kinyomtathatunk és az új szalag ára is minimális.

A lézernyomtatók a leggyorsabbak és ezek nyomtatnak a legszebben de csak fekete-fehérben. Sajnos a színes lézernyomtató, első sorban az ára miatt, még nincs nagyon elterjedve. A lézernyomtató egy hengerre rajzolja a kinyomtatni kívánt ábrát, a henger belefordul a festékbe, a festék ráragad azokra a részekre, amelyet a lézer ért, majd a henger tovább fordul és az ábra rányomódik a papírra.